Cho Ji Na - 10.

Miután elviharoztam onnan egyenesen haza mentem. Nem tudtam elhinni, hogy hogyan lehet ekkora egy tuskó. Most hivatalosan is kihívott egy "harcra", és nem fogok megtörni neki! Nem fog nyerni, ha rajtam múlik, nem fogom neki hagyni! Ő fog nekem engedelmeskedni! Lehuppantam az ágyamra és gondolkodni kezdtem. Nekem ehhez kell Sora segítsége, de őt most nem akarom zavarni. Érte is aggódok, Sehun ott van nála, ha megint elcsavarja a fejét, én komolyan megölöm azt a gyereket! Rá merek fogadni, hogy semmit sem változott,ugyanúgy elcsábítja Sorat aztán meg itt hagyja. Majd holnap felhívom és hátha tudok beszélni vele. De most elmentem fürdeni, kicsit kiszellőztettem a fejem, majd bevettem pár altatót és már aludtam is. Jelenleg jobban aggódtam Sora miatt, minthogy Chanyeollal foglalkozzak. Másnap reggel erős fejfájásra keltem amit az elvonási tünetek okoztak, nem bírtam tovább és elindultam valamit keresni. Valamit szívnom, vagy innom kellett, de otthon már nem volt semmim. A közös helyünkre mentem szokás szerint.
- Van valakinek valami anyagja? - kérdezgettem az embereket kétségbeesetten.

- Nincs, sajnos! - jöttek a hasonló válaszok.
- Chanyeolnak van! - állított meg egy srác és a sarokba gubbasztó Channie felé mutatott, aki fapofával tekintett rám.
- Nincs az a pénz! - ráztam meg a fejem és elszaladtam onnan. Valamit keresnem kell!
- Na mi van kislány? - állított meg egy srác akit már jól ismertem.
- Tao! Mit akarsz? - néztem fel rá.
- Semmit, te mászkálsz úgy, mint egy mérgezett egér.
- Akkor miért nem hagyod, hogy tovább mászkáljak?
- Mert látom, hogy kivagy! Nálam tudod, hogy mindig van anyag!
- A múltkor székkel dobáltál! Szerinted elfogadom tőled?
- Akkor ne! - egy kicsit megtorpantam mikor elővette a füves cigit és megcsapott az a mámorító illat. De egyben eszembe jutott amit Chanyeol papolt nekem, hogy ezek kamu drogok és bajom is lehet belőle.  De mióta hallgatok én Chanyeolra?
- De! Kell! - ragadtam el kezéből.
- Nincs ingyen!
- Tessék! - nyomtam kezébe a pénzem.
- Köszönöm! Jó mulatást! - vigyorgott és elment. Én hazasiettem és otthon az első dolgom volt, hogy meggyújtottam a cigimet. Éreztem ahogy végig árad a testembe a cigi ereje és hagytam, hogy más helyekre vigyen el.
Eldőltem a kanapén és nagyokat szívtam a cigibe. Színeket kezdtem látni és minden sokkal szebb volt. Felhívtam Sorat, aki pár csengés után fel is vette.
- Igen? - szólalt bele.
- Soraaaa! - kuncogtam.
- Ji? - kuncogott rajtam.
- Találkoznunk kell! - nyögtem bele a telefonba.
- Szerintem is!
- Remek! - kuncogtam. - Üzenem annak a Sehun gecinek, hogy menjen haza a faszombaa! Huhuuu! - nevettem.
- Bolond vagy! - kuncogott. - De... találkozzunk a parkba!
- Melyikbe? - kuncogtam.
- Na melyikbe? Ami a közös helyünkhöz közel van!
- Jaaaa, tudoooooom! Ott leszek, mikor?
- Majd még megcsörgetlek, oké?
- Okkkééé! De add át az üzenetemet annak a Sehun gyereknek!
- Átadom! - kuncogott.
- Ciaaaaa cicifix! - kuncogtam.
- Szia! - nevetett és letettük.
Elszívtam az egészet és eldobtam a csikket. Imádtam megint érezni, hogy a felhők közt vagyok! Szinte lebegtem a boldogságtól, de sajnos hamar megszűnt. Pedig ennek nem kéne ilyen hamar megszűnnie, ezért megint eszembe jutott amit Chanyeol mondott... rohadjon meg, ha igaza van! Nem is kellett sokat várnom és hatalmas hányinger kapott el, azonnal szaladtam a mosdóba és a wc fölé hajoltam. Abban a szent pillanatban kijött belőlem minden, nagyon rossz érzés volt, mert már rég hánytam. Hülye voltam, hogy Taotól bármit is elfogadtam, de nem tehettem mást! Mikor kihánytam magamból mindent, utána fogat mostam és visszadőltem a kanapéra. A fejem nagyon sajgott és mérhetetlenül nagy hányingerem volt. Megfogadtam, hogy soha többet nem fogadok el semmit

Taotól, csak ne legyen semmi bajom! Bevettem 3 fájdalomcsillapítót, de az sem hatott, csak elnyomott és elaludtam.

Olyan hülyeségeket álmodtam, Chanyeol jelent meg az álmomba és kiosztott, hogy milyen hülye kislány vagyok amiért ilyeneket elfogadtam Taotól, aztán Sora oktatott a dolgokról és én nem tudtam semmit mondani, csak álltam és mérhetetlenül szívbemarkoló volt minden egyes szó amit a fejemhez vágtak. Chanyeol rettentő helyes volt az álmomba és éreztem valami vágyat, amit azonnal kiakartam rajta élni, de felijedtem. Csapzott volt a hajam és a szívem nem ismert határokat, olyan gyorsan vert. Ránéztem a telefonomra, 17:30 volt, de Sora még nem keresett, nem akartam siettetni, de ezek után még jobban akartam vele találkozni! Első sorban azért, hogy megtudjam mi van most vele és Kaial, aztán meg ő és Sehun... valahogy még mindig nem tetszik ez a tény. Inkább Kaial legyen, ő rendes gyerek, nem úgy, mint Sehun vagy Chanyeol. Ők csak kergetik a saját igazukat és kihasználják a náluk gyengébbeket!

- Kwon Sora - 9.

Miután beértünk a lakásomba, feszélyeztetve éreztem magamat a két srác között. Mind a hárman a kanapén ültünk. Sehun a jobb oldalamon, Jongin pedig a bal oldalamon foglalt helyett. Idegesen tépkedtem szoknyám szélét és csak bámultam magam elé.
- Megmagyaráznád végre? - pillantott rám idegesen Sehun.
- M-mit kellene magyaráznom? - néztem érthetetlenül. Már tényleg nincs semmi közünk egymáshoz. Csak azért engedtem magamhoz, hogy itt aludjon. Bár ezt sem tudom, hogy minek, mert amennyire tele van pénzzel, simán megtehetné, hogy keres valami nagymenő hotelt és ott száll meg.
- Őt. - bökött Jongin felé.
- Sehun, Jongin csak az egyik barátom. - sóhajtottam fel - Meg miért kellene magyarázkodnom neked, mikor már nem is vagyunk együtt?
- Már meg Jongin? Nem azt mondtad, hogy Kainak hívják?
- Csak a haverjai hívják Kainak... - motyogtam.
- Nos, haver... vagyis Kai. - vigyorgott rá, és átkarolt vállam felett - Zavarsz, szóval pattannál?
- Ha jól hallottam, azt mondta, hogy már nem vagytok együtt. Akkor minek mennék el? - szólt kissé erélyesebben Jongin. Láthatóan feszültség volt köztük és szinte szemmel ölték a másikat.

- Azért, mert szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen... szükségem van Sorára. - ölelt jobban és végig simított arcomon.
- Mikor nekem volt szükségem rád, elhagytál... - suttogtam szinte.
- Sora, az már olyan régen volt. - sóhajtott fel és eltakarta szemeit.
- Egyszer sem kerestél azóta! - fakadtam ki és lerántottam magamról kezét.
- Mi történt? - szólt közbe Jongin és aggódva arcomat kezdte fürkészni.
- Miután elveszítettem a családomat. Tudod, amit meséltem, hogy megölték őket... - suttogtam, mert fájó emlék volt a számomra - Sehun inkább Amerikába ment tanulni és magamra hagyott.
- Menj el... - nézett a szőkére - Azt mondtam menj el, a kurva életbe! - pattant fel idegesen és felrángatta őt a kanapéról.
- Minek? - lökte el kezeit magáról - Hogy megint magára hagyd vagy mi?!
- Mondtam már, hogy elölről szeretnék vele kezdeni mindent, de csak az utamban vagy, és úgy nézel rá, mint aki szemmel levetkőzteti!
- Hirtelen olyan fontos lett neked? - nevetett fel cinikusan Jongin.
- Eddig is fontos volt... Sora, kérlek! - nézett rám és felhúzott magukhoz. Remegve fogtam meg kezét, de nem az ő közelsége miatt. A testem már megint anyagot szeretett volna, de egyszerűen nem akarok Sehun előtt betépve szédelegni. Akkor tényleg magával rángatna Washingtonba és elvinnie egy elvonóra. Ha kell erőszakkal, csak, hogy jobbat tegyen nekem, mert azt hiszi, hogy ez a kötelessége. Pedig nagyon jól tudja, hogy már nem érzek iránta semmit... vagyis azt hiszem.
- Sehun, miért kellett pont most betoppannod az életembe? Miért nem szedtél fel valami szépség kurvát ott, és most boldogan élnél vele...
- Jó, adok egy kicsi időt. - sóhajtott - Addig szétnézek a városban. De mire visszajövök, szeretném, ha komolyan beszélnénk. Értve?
- Keress egy rohadt hotelt és szállj meg ott. - fintorgott rá Kai.
- Neked meg mi bajod van? Semmi közöd nincsen Sora döntéseihez... csak egy nyomorék vagy, aki a seggében van.
- Ne beszélj már így! - löktem el magamtól - Miért vagy ennyire ellenszenves vele? Nem is ismered őt! Egy félórája vagy csak itt, de már szinte leírtad őt mindennek! Miért vagy ennyire féltékeny Oh Sehun?
- Mert olyan, mint én! - üvöltött szinte rám, amitől megtorpantam. Olyan, mint ő? Felkaptam fejemet Kaira és jobban megnéztem. Tényleg lehetett látni a hasonlóságot, de annyira nem volt túl sok. Majd szinte villámcsapásként tudatosult bennem, amit mondott. Sehun is ilyen volt régen. Mindig nekem akart jót, és csak velem szeretett volna lenni. Állandó beszélgetéseink voltak, és jól éreztük egymást a másikkal. Míg nem végül elkezdtünk vonzódni a másikhoz, és azon kaptuk magunkat, hogy összejöttünk.
- Most menj el... - pillantottam Sehunra, és végig simítottam arcán, hogy megnyugtassam - Ígérem, utána megbeszélünk mindent!
- Tényleg? Szeretném, ha így lenne. - biggyesztette le ajkait és szorosan magához ölelt. Viszonoztam ölelését, és mellkasába fúrtam fejemet. Olyan régen volt, mégis úgy hiányzik a közelsége. Forró csókot hintett fejem búbjára és próbált újra megcsókolni, de elhúztam fejemet.
- Tényleg. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Akkor megyek. - sóhajtott, majd összeszedte pár cuccát és elhagyta a lakást. Zavartan álltam Jongin előtt, és azt se tudtam, hogyan magyarázkodjak neki.

- Sajnálom, hogy látnod kellett ezt az egészet... tudod, Sehun nagyon féltékeny típus. Fél, hogy elveszel tőle. - motyogtam, és éreztem ahogyan a pír szökik arcomba.
- Azt vettem észre. - nevetett kicsit, hogy oldja a feszültséget - Nagyon nem volt szimpatikus.
- Te se neki. - nevettem én is vele és újra helyett foglaltunk a kanapén.
- Szerinted Jina és Chanyeol megbeszélték? - terelt a témát.
- Üm, nem tudom. Szeretem az Oppát, ahogyan Jinat is, de mind a ketten annyira önfejűek! Meg mi már, hogy be vannak állva és kavarnak egymással... mikor mind a kettő azt mutatja, hogy utálja a másikat.
- Jaj, hagyjuk már! Chanyeol nem utálja Jinat. - nevetett.
- Hogy mi? Na, mesélj csak! - kezdtem őt unszolni vigyorogva. Majd mesélésbe kezdett. Olyan édes ilyenkor, mikor magyaráz. Tényleg szeretek Jonginnal lenni, és tudom róla, hogy ő egy nagyszerű barát.
- Szóval, annyi a lényeg, hogy egyik nap a Hyungnál aludtam, de ne értsd félre! - nevetett és úgy nézett, mintha valaki meghallhatná azt, amit mond. Annyira helyes, de tényleg... miért nem vettem én ezt eddig észre? Vagy csak Sehun hozta most ezt ki belőlem, és rögtön úgy érzem, hogy alkalmazkodnom kell valakihez? Bárcsak itt lenne most Jina, ő biztos tudna valami tanácsot adni.
- Jó, nem értem félre, csak mondd már! - nevettem fel. Tudja jól, hogy mindig piszkálom amiért olyan sokat vannak együtt. De hát, kérem... ő mondta rám, hogy leszbikus vagyok! Jó, persze csak hülyeségből... de én is csak a móka kedvéért mondtam azt róla, hogy meleg.
- Szóval, ott aludtam a Hyungnál, és mikor felkeltem átmentem a szobába. Már éppen ordítani akartam neki, hogy: "Éhes vagyok, adj enni Hyung!" Mire meghallottam, hogy álmában beszél, és folyton Jina nevét kántálta. De nyugi, nem nyögött meg semmi... nem szexelt az álmában. - nevetett - Inkább olyan volt, mint egy félős kisfiú, aki az anyukája iránt siránkozik. Meggyötört és rekedt volt a hangja, szerintem félt.. Tudom, hogy a Hyung a múltja miatt, tényleg nem foglalkozik a nőkkel és nem érdekli a sorsuk, de szerintem kedveli Jinat... nem fogja soha bevallani, de kedveli.
Köpni-nyelni nem tudtam, mert most én is egy olyan oldalát ismertem meg Channienek, amit eddig nem. Nem gondoltam volna, hogy ő ilyen is tud lenni. Általában mint négyünk közül a legidősebb, törődik velünk. De sose láttam, hogy a gyenge oldalát megmutatná felénk. Mindig adta az erős férfit, aki bármit megtenne a barátaiért. Vagyis nálam ez szokott lenni... tényleg nem értem a veszekedéseiket Jinával.
- Hahó, élsz még? - lengette előttem kezét és nevetett.
- Ja, persze... - vigyorogtam rá.
- Na és én? Rólam, miért nem beszélünk?
- Mit szeretnél tudni kedves Jongin? - mosolyogtam és közelebb ültem hozzá.
- A mi kapcsolatunkkal mi van? Vagyunk olyan rosszak, mint Jináék? - nézett szemeimbe, mire egy pillanatra görcsbe rándult a gyomrom és dióméretűre zsugorodott. Nem gondoltam arra, hogy mi milyenek vagyunk együtt. Azon kívül, hogy mindig jóba vagyunk meg ilyenek... hiszen Chanyeolékat állandóan megbeszéljük, de magunkat nem. Még Jináék se beszélnek rólunk, nemhogy mi magunkról. Tényleg nem tudom, hogy mit válaszoljak neki...